Egyetemista lettem! Készen állok?

A 18 és a nagyjából 25 közötti időszak nem egyszerűen a „felnőtté válás előszobája", ahol csak várni kell. A fejlődéslélektan ma külön életszakaszként kezeli.

Amit a kutatás mond: Jeffrey Arnett pszichológus ezt az időszakot „kibontakozó felnőttkornak" (emerging adulthood) nevezte el - önálló szakasz, aminek saját feladatai és logikája van, nem pedig egy félkész felnőttség. Ekkor még nyitva sok kérdés: Ki vagyok? Mit akarok? Hová tartozom? A bizonytalanság nem a te hibád, és nem is jele annak, hogy lemaradtál - ez a szakasz jellemzője.

Amit gyengeségnek élsz meg („Mások már tudják, mit akarnak, én meg fogalmam sincs"), az valójában a korszak lélektani sajátossága. A keresés nem hiba a rendszerben - a keresés maga a fejlődési folyamat.

• Az identitás még alakul. Nem kell most eldöntened, ki leszel örökre. A próbálkozás szakok, közösségek, önmagad különböző verziói között nem következetlenség, hanem az életkori feladatod.
• A „köztes lét" érzése. Már nem vagy középiskolás, de még nem érzed magad teljesen felnőttnek sem. Ez a se-itt-se-ott állapot furcsa lehet, de magában rejti az önfelfedezés lehetőségét egy megtartó rendszerben.
• A lehetőségek nyomasztó sokasága. A „bármi lehetsz" felszabadító és bénító is egyszerre. Próbálj ki, amit tudsz, merj tapasztalni - végső soron ezek segítenek dönteni és elköteleződni: egy hobbi, egy sport, a szakirányod mellett.

„Miért vagyok ennyire kimerült? Hiszen csak most kezdtem az egyetemet."

Mert nem „csak" elkezdted. Ha most fáradtabb, ingerlékenyebb vagy szétszórtabb vagy, annak egyszerű oka van: egyszerre túl sok minden változik körülötted és benned.

Amit a kutatás mond: az egyetemkezdés nem egyetlen esemény, hanem több apró, mégis kardinális változás, ami egy időben zúdul rád. A tested és a lelked folyamatosan alkalmazkodik - akkor is, amikor „csak" órán ülsz. Innen a kimerültség, ami nem arányos azzal, „mennyit is csináltál valójában".

• A hely. Új lakás, város, több utazás. Néhány nap kell, hogy hozzászokj - de kezdetben a legkisebb utánajárás is háttérzajként ott van, és sok energiát éget.
• A kapcsolati háló. A régi közeg távolabb kerül, az új még alakul. A honvágy teljesen rendben van - az eddigi éveidet talán az otthonodhoz közel élted meg.
• A tanulás logikája. Nincs csengő, ellenőrzés, számonkérő tanár. Neked kell eldöntened, mikor, mennyit, hogyan tanulsz. Ez a váltás a külső irányításról a belsőre önmagában nagy feladat.
• Az önállóság szintje. Étkezés, mosás, pénz, alvás - száz apró döntés, ami eddig „magától ment". A döntéshozás erőforrást éget, akkor is, ha egyik döntés sem nagy.

„Ha most ennyire nehéz, akkor ez nem nekem való. Nem fogok ideilleni."

Ez talán a legfontosabb rész - mert ez a gondolat sok nehézséget okozhat, ha elhiszed. A nehéz kezdetet könnyű összekeverni egy önbeteljesítő jóslattal. Pedig minden kezdet nehéz, de nem minden nehézség jelenti, hogy nem neked való a dolog.

Amit a kutatás mond: Gregory Walton és Geoffrey Cohen kutatásaiból tudjuk, hogy az egyetem elején szinte mindenki átél elbizonytalanodást, magányt, kételyt - a döntő különbség nem az, hogy ki éli át, hanem hogy hogyan gondolkodik róla. Aki azt hiszi, „velem van a baj, és ez így is marad", könnyen lefelé tartó spirálba kerül. Aki tudja, hogy a nehéz kezdet átmeneti és mindenkinél előfordul, átvészeli.

• A nehéz kezdet állapot, nem ítélet. Azt írja le, hol tartasz most - nem azt, ki vagy, és nem azt, hová jutsz.
• Az „ideillés" folyamat, nem kapcsoló. Nem az első héten dől el. Hetek, hónapok alatt épül, csendben, apró élményekből.
• A hiányzó bizonyíték csapdája. Még nincs bizonyítékod arra, hogy ide tartozol - mert az még nem történt meg. De a hiánya nem az ellenkezőjének a bizonyítéka. Csak azt jelenti, hogy korán van.